Adorans

(Ordo Cisterciensium Strictioris Observantiae)

Szent Benedek (+547) - Szent Bernát (+1153) - Armand Rancé (+1700), így húzhatnánk meg a trappisták törzsvonalát.
Bencés Regula a ciszterci statutumok, illetve a szigorított trappista szabályok szerint. Rancé Armand, a normandiai La Trappe monostor apátja 1664-ben a közösséget az eredeti ciszterci szigorú életrend megtartására kötelezte. Monostora a szigorú szerzetesi élt mintája lett.
XI. Ince (1676-1689) és XI. Kelemen (1700-1721) megerősítették az új, a rend eredeti életeszményét megtestesítő szabályzatot. A francia forradalom előtt még egy monostor alakult. A forradalom azonban szétszórta a szerzeteseket. Augustin de Lestrange, a Grande Trappe újoncmestere 24 szerzetessel Svájc Val-Sainte karthauzi kolostorában akarta folytatni addigi életét. A forradalmi csapatok innen is elűzték őket. A francia trappisták Németországon, Oroszországon, Anglián és Amerikán végigvándorolva 1815-ben tértek vissza Franciaországba. Ettől kezdve egymás után születtek új férfi és női monostorok.
XIII. Leó 1892-ben a trappistákat önálló renddé nyilvánította. A XX. század első harmadában eljutottak mind az öt világrészbe; az 58 férfi és 22 női trappista monostor anyaháza az ősi Citeíux lett.


Trappista szerzetesek
A legszorosabb közösségben, állandó hallgatásban, szüntelen imában, kemény fizikai munkában folytatott szemlélődő trappista életnek egyetlen titka, oka, értelme és célja: Isten szeretete.

A napirend elsősorban a zsolozsma köré épül:
Hajnali 3 után kelnek ("virrasszatok és imádkozzatok!"), az imakóruson (magában a templomban) elimádkozzák az olvasmányos imaórát, a vigiliát.
Hétköznap háromnegyed óra, ünnepeken hosszabb. Ezt követően a monachus szabad.
Úgy imádkozik, amint akar. Lehet ez lectio divina, meditáció. Anyaga elsősorban a Szentírás, Isten Szava, továbbá az egyházatyák, Szent Bernát, a monasztikus hagyomány, modern szerzők...
A lectio divina helye a scriptorim; ide a szerzetes napközben is visszatér, hogy újabb indításokat kapjon.
6-7 óra körül fejeződik be ez a virrasztás. Ekkor közösen elimádkozzák a reggeli Isten-dicséretet (Ludes).
Ezt követi rendszerint a közösségi mise, ami ciszterci hagyományoknak megfelelően egyszerű, bensőséges, énekben és szertartásokban rendkívül mértéktartó.

Reggel vagy este tartja meg az apát a közösségi káptalant: a Regulát magyarázza, majd a közösség ügyeiről ad hírt, rendelkezik stb. Az apát gondosan őrködik minden egyes szerzetes testi és lelki egészsége fölött, szavával, példájával bátorít, lelke az imának és a közösségi életnek.

9 óra körül elimádkozzák terciát, délben a szextát, 2 óra körül a nonát.

A közbeeső időben ki-ki az engedelmesség megszabta területen dolgozik: konyhában, kertben, mosodában, sekrestyében, könyvtárban, különféle műhelyekben, földeken... Egyesek az idős és beteg rendtársakkal foglalkoznak, mások a vendégek és lelkigyakorlatozók rendelkezésére állnak.
A monostornak meg kell keresnie kenyerét, s ennek alapja általában a földművelés. Mindezen munkák teljes csöndben történnek, a szellem szabad, hogy Istent keresse vagy jelenlétének örvendjen.
Munkájuk - akár traktorral szántanak, akár sajtot, csokoládét, sört gyártanak vagy az istállóban dolgoznak - teremtő alkotás, együttműködés az Atyával, ki "szüntelenül munkálkodik".

Délben mindenki leteszi a szerszámot.
A szexta után a refektóriumba vonulnak.
Az ebéd (húst soha nem esznek) viszonylag bőséges, hiszen kemény fizikai munkát végeznek. Az étkezés az eucharisztikus lakoma folytatása, igaz testvéri szeretetben.
Közben a lektor fölolvasását hallgatják, kulturális, politikai, vallási, egyházi stb. témákról. A világ szavát hallják, s bár nem ismernek minden részletet, tájékozottak testvéreik életéről. "Az emberek ügyei Isten ügyei, Isten ügyei pedig az enyémek" (Szt. Bernát).

Rövid pihenő és a nona után folytatódik a munka.
5 óra körül mindenki befejezi munkáját. A napnak ezek az utolsó órái teljes csöndben és békében telnek el.
A közösség elimádkozza a vecsernyét, utána egyszerű és gyors vacsora.
Kompletóriumig a trappista ismét szabad. Az esti imádság után eléneklik a Salve Reginát, s lepihennek a közös hálóteremben.
Korán van, alig 8 óra, de ők hajnalban kezdik a napot...

Így telik el egy hétköznap. Kerete tehát a magány (a monostorok forgalmas helyektől messze épülnek), a közös élet, az állandó szigorú hallgatás (bár a legszükségesebbet meg lehet mondani, míg régebben csak jelekkel "beszéltek"), egyszerűség, sőt bizonyos keménység az életmódban. Böjtös, növényi táplálkozás.
Serfőző Trappista barát
A trappista az Egyház szívében imádkozik: imája istendicséret és könyörgés, közös és magánima; az Egyházzal az Egyházért, azt egész világért, de mindenekfelett a szerető szív odaadása. Az evangélium első és utolsó szava, s így az egész emberi élet lényege:

"Szeretet az Isten, s aki szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne" (1Jn 4,16).

Citeaux nem akart más lenni, mint a Szeretet iskolája. A trappista monostornak is ez az egyetlen rendelése.
A rend 89 kolostorában 2809 trappista szerzetes él (1989).

A trappista főapát székhelye:

Viale Africa, 33
I-00144 Roma
Tel: 06-592-41-55

"Az összeszedettség csaknem azonos a benső magánnyal. Összeszedetten fedezzük fel saját szívünk belső magányát, és a bennünk lakó Istennek végtelen magányát. Aligha látjuk az életet a maga helyes távlataiban, amíg ezek a végtelen horizontok még nem nyíltak ki életünk közepén. Ítéleteink enélkül nincsenek arányban a dolgok igazi valóságával. De a lelki ember, mondja Szent Pál, megítél mindent. Azért teheti meg, mert szegénysége, alázata, semmisége révén, mindentől elszakadva függetlenné vált. Így tehát egyedül Istenben szemléli a világot. S aki így lát, az úgy ítél meg mindent, ahogyan maga Isten."

"A szerzetes az az ember, akit a Szentlélek meghívott, hogy hagyja el gondjait, vágyait és törekvéseit, azért, hogy egész életét Isten keresésére szentelje. Ez a fogalom ismerős számunkra. A mögötte rejlő valóság azonban misztérium, valójában ugyanis senki a világon nem tudja pontosan, mit jelent "Istent keresni", mindaddig, amíg maga is rá nem szánja magát arra, hogy megtalálja Őt. Senki sem tudja másnak elmagyarázni az istenkeresést, hacsak a saját lelkében megszólaló Szentlélek meg nem világosítja a másikat. Végül pedig senki sem keresheti Istent, ha már valamiképp rá nem talált. És senki sem találhat rá Istenre, ha Isten meg nem találta őt. A szerzetes az az ember, akire már tátlált Isten, s aki ezért keresi őt.
Röviden , a szerzetes "Isten embere".
Thomas Mertton